Az érmelléki dombok lábánál elterülő síkságon, az Ér vize mellett fekvő települést már a XIII. század elején említik a krónikák mint Lőrincz poroszló lakhelyét. 1236-ban Keserűi Péter a birtokosa. A XV. században a váradi püspökséghez tartozik. 1552-ben Horváth Péter, majd a későbbiekben Nemess Ádám, Németh Albert, Fráter Lajos és László birtoka. Később báró Wangenheim Gyulának volt itt nagyobb földje. Feltevések szerint e községben született Keserűi Dayka János, a híres erdélyi szuperintendens. A Falu helye nevű dűlőről a keserűi szájhagyomány két eredetváltozatot is őriz. Az egyik szerint ez egy elpusztult község helye volna, a másik szerint pedig a tatárjáráskor ebben az erdőben húzta meg magát a falu népe.

1886-ban a településnek 1229 lakosa volt, akik közül 1097 magyar, 32 német, 36 román - 958 református, 124 római katolikus, 61 izraelita. E településen született és élt Számadó Ernő költő, az érmelléki lápvidék megéneklője. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint Érkeserűnek 1107 lakosa van, akik közül 1098 magyar, 9 román. A felekezeti megoszlás: 899 református, 199 katolikus. Református papja Kallós István lelkész, plébánosa Karetka László éradonyi tiszteletbeli esperes. Oktatás az I—VIII. osztályban folyik.

A Nagyvárad-Szatmárnémeti országúttói mintegy 12 kilométerre fekvő település közigazgatásilag Kiskerekihez tartozik. Saját orvosi rendelője van, orvosai Adrián és Maria Creţ.

Az Érmellék az Árpád-kor óta lakott település. Érkeseru – egyes feltételezések szerint – azonban kb. 4000 éve lakott hely. A honfoglalás elotti ezen a vidéken szlávok laktak. Érkeseru területén több régészeti lelohely található: bronzkori urnatemeto, földvár és település nyomai, római kori leletek, gepida temeto, avar sírleletek.

A Márton-féle telken a Kr. u. 1-3. századból származó népes szarmata település soros temetkezése került elo. A Forrásdombon nagy kiterjedésu soros avar temetot tártak fel. A sírleletekbol ítélve Andrássy Erno orvos-régész arra következtetett, hogy egyes avar települések megérték a honfoglaló magyarok betelepülését, így az avar közösségek alkotó részei lettek a honfoglalás utáni magyarságnak. Érdekes lelet volt egy nagyon öreg no zsugorított csontváza oldalra fektetve, amelynek valószínuleg összekötve voltak a végtagjai – így földelhették el annak idején a boszorkányokat!

Honfoglalás elotti, valószínuleg szláv eredetu földvár állott az Érmelléken nemcsak Érkeseruben (a Püspökhalom tetején), hanem Kólyon és Nagylétán is.

Érkeseru nevével eloször 1215-ben találkozhatunk Quesereu formában a Váradi Regestrumban. Ebben az idoben Lorinc poroszló lakhelye, királyi birtok.

A történelem folyamán névalakja a következoképpen változott: 1236 Kueserew, 1291–1294 villa Keseru, 1307 Keserew, 1323 Kezereu, 1333 sacerdos de villa Keseres, 1337 Keserev, 1587 Keserew, 1692 Kesseru, Keserü, Kessery, 1828 Ér Kesserü, 1851 Ér-Keserü.

Neve a "kis eru" szóösszetételbol vagy "keseru" (ártézi) vízébol eredeztetheto. A Kis-Ér, Kis-Eru eredet talán azért is valószínusítheto, mert Kiskereki határában a tatárjárás elott létezett egy Nagy-Ér nevu település, mellyel rokon elnevezésu lehetett.

IV. Béla király (1235–1270) a 13. század elso felében az Osl-nemzetség egyik tagjának, talán éppen annak a Peturnak ajándékozta Keserut, akit 1236-ban a bihari királyi birtokok visszaszerzésére kiküldött bizottságban említenek. Fényes Elek Geográphiai Szótárában Keserui Péternek nevezi ot, akinek valószínuleg Keseruben volt birtoka és innen vette nevét a község. Az Osl-nemzetség az 1230-as években kerülhetett a Dunántúlról Biharba; egyik tagja, Benedek váradi püspök volt 1231–1242 között.

A tatárjárás alatt a hagyományok szerint a Nagyszigeten levo Faluhely-nek nevezett részben volt a falu, ebbe a nádasokkal körülvett erdobe menekült a falu népe az ellenség elol. Régészeti leletek ezt azonban nem bizonyítják. Az elpusztult községet a mai helyen építették fel; legrégebbi része a Tökmata.

Nagy Lajos király (1342–1382) idejében a váradi püspökség is részt kapott belole. Valószínuleg a mai Püspökdombnak nevezett magaslaton állhatott kápolnája, temetovel körülvéve. A Püspök-halom tetején egy 14. századi (valószínuleg leégett) kápolna maradványai kerültek elo. Falain kívül tölgyfakoporsóban találtak meg egy noi csontvázat, szájában Nagy Lajos király (1342–1382) ezüst dénárjával.

1350-ben Szatmárnémetivel és Szalaccsal együtt várossá nyilvánítják.

A kihalt Osl-nemzetség helyett 1366-ban Jakcs mester kapja meg királyi adományként a községet, az o vagy utódai emlékét viselheti a Jakacsi-domb megnevezés.

A 14. század folyamán közepes nagyságú falu lehetett. Püspöki tizede a 13. században csak tíz kepe, papjai 1333-1337-ben csak 6 garast fizettek pápai tizedként.

1436-ban a Balogh, Beches, Zathmary magyar eredetu személynevek léteztek. 1459-ben magyar nevek: Adony, Almosdy, Balogh, Borzay, Beulchy, Chepay, Dorog, Fekethe, Gyerghfy, Halaz, Heghy, Kadar, Kereky, Kechy, Kouacz, Keumez, Layos, Letay, Molnos, Alaymereo, Ethwes, Pethny, Soos, Zekel, Zylagh.

1453-ban, V. László idejében a váradi püspököt keserui birtokában megerosítik.

1552-ben Horváth Péter szerez Keseruben birtokot. Ekkor, Székelyhíd és Diószeg reformálódásával egyidoben tör be a reformáció Érkeserube is. 1560-ban már az egész falu református. Legkorábbi ismert református lelkipásztora Laki Márton – 1600-ban ordinálták. Egyházi iskolája 1587-tol volt a református gyülekezetnek. Legrégebbi úrasztali eszközei egy 1597-ben készült ónkanna és egy 1638-ban készült ezüstkehely, mely Fráter Pál és neje adománya. Az egyházközség 1645-ben öntetett harangját egy késobbibe önthették be.

1599-ben a Baghi, Balogh, Boros, Beolchi, Buza, Cheoghi, Chengeri, Dayka, Dobos, Fekete, Gal, Georgy, Hegedws, Hegy, Kis, Kochis, Kouachi, Kozoros, Mako, Mester, Nagy, Negyvoelgy, Sas, Zabo, Zathmary, Zenthbarath, Ziuos, Tholdy, Tolnay, Vnoka, Vincze, Veoreos magyar személynevek fordultak elo.

1628-ban Bethlen Gábor fejedelem az ippi és érkeserui Fráter családnak adományozza.

Ippi és érkeserui Fráter István kancellári apród, késobb Bocskay várkapitánya Szentjobbon 1605-ig; 1605-1629 között erdélyi ítélomester; 1606-ban pedig már Bocskay titkára. 1628-ban odaadó huséges munkásságáért (miután már Bocskaytól adományba kapta Nagyselindet és Fancsikát, Báthori Gábortól Cséhtelket, Rogozt és Bélmezot) Bethlen Gábortól Dévény várában kelt adománylevél szerint Érkeserut Barát-Püspöki nevu pusztával kapta adományban, az érkeserui elonév használata mellett. Neje Suselich Horváth Ilona volt. Csak II. Fráter Pál (Rákóczy György alatt hajdúkapitány) telepedett le állandóan Érkeserun 1654-ben, feleségével, a fejedelmi családból származott nagybarcsai Barcsay Annával.

A török támadások idején, de még a kuruc idokben is a mocsár védte meg a falu népét. A gyulai bég 1573-as portyázása során a falu megmenekült. Szejdi pasa 1600-as székelyhídi hadjárata során a falu a Nagysziget mocsaraiba menekül hosszabb idore.

Míg Keseru 1552-ben (az elso adóösszeírás tanúsága szerint) 44 portával rendelkezik, megközelítoleg 270-300 lakossal; addig a nagy menekülés után, 1692-ben az összeírók csak 8 lakost találtak benne. 1692-ben birtokosok: Joannes Szakmari, Stepahnus Minzce (Vincze), Stephanus Kovacz, Georg Balogh, Gregorius Balogh, Michael Doka, Michael Szász, Joannes Sixai.

1720-ban már 20 adóköteles családot vesznek számba (kb. 100 lelket).

1784-ben 170 házban 215 család él, összesen 1031 lakos. A férfiak közül 2 pap, 86 nemes, 48 paraszt, 37 paraszt vagy polgár örököse, 132 zsellér.

„Szinte lehetetlen, hogy Érkeserut teljesen elkerülte volna az ismételt veszedelem. De az érkeserui hagyományokban nyoma sincs az ilyen emlékeknek. Ha csak a tatárok elol a Nagyszigetre történt menekülés mondája nem ilyen emlék, amely talán ebbol az idobol és nem 1241-bol származik. … Nem orizték meg az emlékét Bocskai álmosdi gyozelmes csatájának (1604). Éppen így hiányzik II. Rákóczi Ferenc felkelésében és az 1848-as szabadságharban való részvétel tudata.” – írja Márton Béla: Érkeseru leírása (Debrecen, 1943.) címu monográfiájában.

A reformátusok 1849-ben harangot is adtak ágyúöntés céljából, honvédnek vonult be Fráter Ferenc szolgabíró és Dorkó Miklós tanító. A szabadságharc után a Fráter család szerez benne birtokot. A Kastélyszigeten egykor felépült Fráter-kúria már régen elpusztult. A szabadságharc idejében a Fráter-nemzetségbeliek 40-en birtokosok.

A reformáció következtében megszuno római katolikus plébániát 1755-ben alapítják újra, elso plébánosa Komáromi István volt. Ugyanabban az évben katolikus elemi iskola is szervezodik. A mai római katolikus templom 1825-ben épül, miután 1740-44 között már építették egy kisebb templomot. A mai szentély helyén egy malom állt valamikor. A templom alatt kripta van, melybe Hahóthi István 1806-ban elhunyt plébánost, valmint a telket adományozó 1878-ban elhunyt Kraynikfalvi Karynik Alajost és 1884-ben elhunyt feleségét, Vajai Vay Júliát temették.

A református egyház anyakönyvi feljegyzései 1765-bol valók. 1800-ban a bovítik az osi, reformáció korabeli templomot, ekkor bovül a keleti felének hozzáépítésével.

Érkeseru ismert református lelkipásztorai a 17. századtól napjainkig: Laki Márton (1600-1664), Miskei András (1664-), Czégényi Tamás (1673-), Ertsei Sigmond (1730-1765), Gálfi Péter (1765-1766), Némethi Mihály (1767-1772), Etsedi János (1772-1787), Vásárhelyi Dániel (1787-1791), Sós József (1791-1794), Csétsi János (1795-1815), Tatai András (1815-1829), Csétsi (Nagy) József (1829-1877), Vekerdy Imre (slp.) (1868), Fazekas Imre (1877-1914), Sarkadi Nagy József (1914-1921), Orosz Lajos (1921-1940), Balaskó Vilmos (slp.) (1937-1940), Ferenczy Erno (slp.) (1940-1941), Kiss Ferenc (1941-1951), Pál László (1951-1964), Makay Botond (1964-1969), Kallós István (1969-2003), Oroszi Kálmánné Zih Magda (hlp.) (2003-).

A 19. század elso felében Nemess Ádám, Németh Albert, Fráter Lajos és László, Kazinczy Viktor és Sándor, a Péchy és a Semsey család birtokosok. A 20. század elején Márton Imrének és Sándornak, Kuthy Károlynak és báró Wangenheim Gyulának van itt nagyobb birtoka.

Az elso világháborúban 65-en, a másodikban 22-en haltak hosi halált a harctéren. A református templomban elhelyezett emléktábla a következo neveket örökítette meg:

"Az I-so és II-ik világháborúban elhalt református testvéreink: 1914–1918: Balajti József, Beke Gyozo, Bertalan Sándor, Boldizsár Sándor, Daróczi Lajos, Giczei József, Giczei Lajos, Jakó Bálint, Jakó Imre, Jakó Sándor, Kardos József, Kardos Sándor, Kiss Dániel, Kis Károly, Kis Pál György, Kiss Sándor, Kis Sándor, Kósa Imre, Kósa Károly, Lengyel Károly, Lengyel Lajos, Létai József, Létai Sándor, Létai Zsigmond, Lévai József, Lovas Károly, Lovas Sándor, Méhész Sándor, Nagy Ferenc, Nagy István, Nagy József, Nyéki József, Osváth Lajos, Papp Imre, Papp Lajos, Prém Imre, Rózsa Péter, Rózsa Sándor, Sass Bálint, Sass Gábor, Sas István, Sas Lajos, Sas Márton, Sas Sándor, Sas Zsigmond, Szakács Sándor, Szatmári József, Szentmiklósi Sándor, Szilágyi Károly, Szilágyi Imre, Szilágyi Zsigmond, Vincze Sándor. 1939–1945: Bálint László, Bertalan Lajos, Borbély Károly, Borbély Sándor, Gábor Károly, Gábor Sándor, Kiss Imre, Kósa László, Lovass Dániel, Munkácsi Gábor, Palczert János, Pap Lajos, Sass József, Sas Lajos, Szatmári Gábor, Szatmári László, Szilágyi József, Szoboszlai Miklós, Zahorák Márton. Neveiket megörökítette a hozzátartozók hálás szeretete. 1958."

1943-ban Márton Béla így ír Érkeseru közlekedési viszonyairól és a kialakult politikai helyzetrol: "Az áldatlan közlekedési állapotok oka elsosorban a község nagyrészét határoló mocsár. Csakhogy észak és dél irányban az Érmihályfalvát és Székelyhidat összeköto út a községen megy át és ennek megépítése állandó összeköttetést tudna biztosítani a községnek a külvilággal. Az út nagy jelentoségét bizonyítja az is, hogy a románok is felismerték hadászati jelentoségét és ezért iparkodtak tank-árokkal megakadályozni felhasználhatóságát. Már a múltban is foútvonal alakult volna itt ki, de a megépítésére azért nem került sor, mert a község mindig 48-as képviselore szavazott s ezt büntették meg azzal, hogy nem építettek utat a számára."

Az Érmellék mocsarait 1968–69-ben lecsapolták. Sajnos, sikertelen volt az érkeserui Nagysziget védetté nyilvánítása. A halászat, mint fofoglalkozás megszunt; számos addig "konzervált" hagyomány, szokás eltunt. Érkeseru is nyitottabbá vált több szempontból a külvilág felé, közlekedési viszonyai azonban ma is elzárják a világtól, mint az egykori mocsár.

Határrészei: Nagysziget, Dongó, Bika, Répás, Eros, Orbán, Pargi, Kamara, Szikes, Sebestyén-dulo, Ludastó, Szilkerek-rétje.



Érkeseru híres szülöttei, személyei közé sorolhatóak:

Keserui Dajka János református püspök, egyházi író (Érkeseru, 1580 – Gyulafehérvár, 1633. május 18.)

Számadó Erno költo, meseíró (Budapest, 1907. december 11. – Érkeseru, 1983. március 30.)

Böszörményi Jeno gépészmérnök, az elso magyar Diesel-motor tervezoje (Érkeseru, 1872. április 23. – Budapest, 1957. augusztus 8.)

Csécsi (Nagy) Imre orvos, természettudományi író, kollégiumi tanár (Érkeseru, 1804. november 28. – Debrecen, 1847. július 23.)